2017. február 12-én, dr. Szakály Sándor, a VERITAS Történetkutató Intézet főigazgatója folytatta a II. Rákóczi Ferenc Szabadegyetem Horthy-korszakról szóló előadásait. A történész-főigazgató témája Magyarország a II. világháborúban volt, az érdeklődést jól jellemzi, hogy az előadásra teljesen megtelt a terem. A Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kara Történettudományi Intézetének tanszékvezető egyetemi tanárát, dr. Szakály Sándort az előadása után kérdeztük.
Negyedszázaddal a rendszerváltást követően lehet indulatoktól mentesen beszélni a Horthy-korszakról, egyáltalán a kormányzó személyéről?
Egy történész csak indulatok nélkül beszélhet akár olyan személyről, aki számára szimpatikus, vagy akár olyanról is, aki számára antipatikus. Meggyőződésem szerint a történészt az indulatok nem vezérelhetik. Nyilvánvalóan meg kell próbálni kellő higgadtsággal szemlélni a múltbeli eseményeket. Ez nem jelenti azt, hogy esetleg – ahogy mondani szokták – a vizsgált személy életútjához nem kerülne közelebb, vagy pedig nem válna akár tisztelőjévé annak a személynek, akinek a munkássága a vizsgálódása tárgyát képezi. Úgy gondolom, hogy Horthy Miklósról is indulatok nélkül kellene beszélni. Mint minden életútban, úgy nyilvánvalóan az övében is lehet kiemelkedő teljesítményeket vagy éppen vitatható döntéseket találni. Kevés olyan ember van a világon, akinek az életútja annyira egyenes és töretlen, hogy mindenki egyformán vélekedik róla. Véleményem szerint ebből a megközelítésből kell a néhai kormányzó személyét és az egész korszakot vizsgálni.
Első körben mit lehetne azok számára kiemelni, akik most kezdtek el érdeklődni a Horthy-korszak iránt? Mi jellemezte a Magyar Királyságot 1920 és 1944 között?
Egy világháborús vereséget követően, egy kirabolt, megalázott, területében és lélekszámában erősen lecsökkent országból kellett egy európai országot felépíteni. 20 esztendő alatt Horthy Miklósnak és azoknak a – megítélésem szerint államférfiúi kvalitású – politikusoknak sikerült ezt megtenni, akik közé Bethlen Istvánt, Teleki Pált, Klebelsberg Kunót, Hóman Bálintot és sokakat lehet sorolni. De ugyanígy említendők a magyar ipar kiemelkedő képviselői – a Weiss, a Chorin, az Aschner és számos más családok tagjai. Ha megnézzük, hogy például az analfabétizmus esetében milyen jelentős változás történt, milyen lett a közoktatás Magyarországon, miként került hazánk Európa középmezőnyébe 1938-ra, akkor könnyen beláthatjuk, semmivel sem volt voltunk rosszabb helyzetben mint Spanyolország, Portugália, Lengyelország, Románia, Jugoszlávia vagy Bulgária. Nyilván nem összevethető Magyarország Nagy-Britanniával és Franciaországgal, de említhetném akár a Benelux államokat, amelyek messze előttünk jártak a korábbi fejlődésből (is) adódóan. Azonban egy ilyen helyzetből talpra állni óriási teljesítmény, ebben pedig vitathatatlanul nagy szerepe volt Horthy Miklósnak. Ha több nem, akkor az, hogy olyan politikusokat engedett a kormányrúdhoz és volt velük megfelelő viszonyban, akik képesek voltak ezt megteremteni. Ha csak ennyit tett – és ennek elismerésében azt hiszem nincs vita – , akkor már megtette a megfelelő lépéseket.
Végezetül egy érdekesség, miszerint egyesek szerint a világháború végén nem szálltak meg minket a németek…
Ami azt illeti, hogy Magyarországot 1944 márciusában megszállták-e a németek vagy nem, arról azt gondolom, hogy az országot a német csapatok megszállták. Ez nem jelenti azt, hogy nem lehettek, vagy nem voltak olyanok az országban, akik úgy vélték, jönnek a németek segíteni nekünk az oroszok ellen megvédeni az országot. Azonban ha abból indulunk ki, hogy az ország elveszítette a szuverenitását, korlátozott szuverenitású országgá vált, az államfőnek tudomásul kellett venni azokat a német döntéseket, amelyeket egy önálló állam államfője nem venne figyelembe, de legalábbis az nem kötelezné, akkor álláspontom szerint nem lehet vitatni a megszállás tényét. Bonyolultabb kérdés, mint a Szovjetunió esetében, ha a Vörös Hadsereg bevonulására gondolunk, hiszen ott egy ellenséges országról volt szó, itt pedig egy fegyvertárs országról beszélünk. Ennek a fegyvertárs országnak azonban érdeke volt Magyarországot megtartania maga mellett, Edmund Veesenmayer – a Német Birodalom későbbi teljhatalmú meghatalmazottja és követe Budapesten – azt mondta, hogy Magyarország gazdasági és hadi erejére szüksége van a birodalomnak, azt teljesen és egészében be lehet és be is kell illeszteni a birodalom hadigazdálkodásába. Ha Magyarország ki akar lépni ebből a „szövetségből”, akkor ott kell tartani. Ha most ezt csak úgy lehet elérni, hogy csapatokat küldenek, akkor ez megszállás. Márpedig ez történt.