Kedves Testvérek!
Mai újszövetségi igénk Pál apostolnak a Korinthusbeliekhez írt első levele 1. részének 22-25. versei:
22, Mert egyfelől a zsidók jelt kívánnak, másfelől a görögök bölcsességet keresnek.
23, Mi pedig Krisztust prédikáljuk, mint megfeszítettet, a zsidóknak ugyan botránkozást, a görögöknek pedig bolondságot;
24, Ámde magoknak a hivatalosoknak, úgy zsidóknak, mint görögöknek Krisztust, Istennek hatalmát és Istennek bölcsességét.
25, Mert az Isten bolondsága bölcsebb az embereknél, és az Isten erőtelensége erősebb az embereknél.
Dr. Victor János igemagyarázata:
Emberi igények
Sokféle igénnyel találkozott az apostol munkássága közben. A zsidóknak olyan Krisztus kellett volna, aki mellett Isten nyilván síkraszáll, látható csodajelekben mutatva meg hatalmát. A görögök olyan Krisztust fogadtak volna szívesen, aki versenyre kél az ő tudósaik bölcsességével. Mindig ugyanaz az ősi eltévelyedés: az ember akar feltételeket szabni Isten elé!
Ezekkel az igényekkel mit sem törődve, az apostol egyenesen járta az ő megbízatásának útját. Neki a megfeszített Krisztust kellett hirdetnie, akár tetszik az embereknek, akár nem. Ha csalódottan elfordulnak is, mert nem elégíti ki az ő igényeiket, ez az, amit Isten hirdettetni akar. Ha „erőtelenségnek” és „bolondságnak” látszik is, ez az üdvösség üzenete!
Tudta az apostol: az Istennek megvannak a „hivatalosai”, akiket meg fog ragadni és ki fog elégíteni ez az üzenet. Nagyobb hatalmat fognak tapasztalni a Megfeszítettnek „erőtelenségében” és mélyebb bölcsességet találnak az ő „bolondságában„, mint amilyenről valaha is álmodhattak. Az Isten hatalmát és bölcsességét, amely nem hasonlítható semmilyen máshoz!
Hallgasson el bennem is minden emberi vélemény és kifogás, amikor Isten szól hozzám. Feltétlenül fogadjam el szavát!
Áldás, békesség:
Hegedűs Loránt