Napi ige és dicséret (2021. november 1.) + filmajánló ma estére!

Kedves Testvérek!

Mai újszövetségi igénk Pál apostolnak a Korinthusbeliekhez írt első levele 4. részének 10-14. versei:
10, Mi bolondok a Krisztusért, ti pedig bölcsek a Krisztusban; mi erőtlenek, ti pedig erősek; ti dicsőségesek, mi pedig gyalázatosak.
11, Mindezideig éhezünk is, szomjúhozunk is, mezítelenkedünk is, bántalmaztatunk is, bujdosunk is,
12, Fáradozunk is, tulajdon kezünkkel munkálkodván; ha szidalommal illettetünk, jót kívánunk; ha háborúságot szenvedünk, békességgel tűrjük;
13, Ha gyaláztatunk, könyörgünk: szinte a világ szemetjévé lettünk, mindeneknek söpredékévé egész mostanig.
14, Nem azért írom ezeket, hogy megszégyenítselek titeket, hanem mint szerelmes gyermekeimet intelek.
Dr. Victor János igemagyarázata:

Áldozatos élet
Az apostolnak bizony élete volt: szakadatlan testi-lelki fáradozásán kívül gyakran éri nélkülözés és ellenséges bántalom. Még hívei is nehezítik sorsát hálátlan bírálgatásaikkal. 
Ennek ellenére szívesen vállal és visel minden terhet. Jókedvvel elszenvedi, imádságos szeretettel viszonozza a bántalmakat is, és azt is, ha megbecsülés helyett megszólás jut osztályrészéül. Nem bánja, ha úgy bánnak vele, mint „világ szemetjével”. Csodálatos erők éltetik és táplálják a lelkét!
Elárulja, mi ennek a titka. Az ő megáldoztatásából másokra áldás és nyereség származik. Az ő szenvedéseiből és fáradozásaiból egy lelki család él, az ő „szerelmes gyermekei”, akik különben sohasem ismerték volna meg az üdvösség útját. A Krisztus sebeit viseli ő a maga életében, amelyekből jótétemény árad másokra.
Kedves testvérek! Hadd ajánljam szíves figyelmüket arra, hogy ma este az M5-ön 19.05-től vetítik a „Jerzy Popieluszko atya – Az igazság hirdetője” című filmet. Egy igaz ember tanúságtétele ez, amelyet mintha pont a mai Igénk ihletett volna.
Áldás, békesség:
Hegedűs Loránt  

Vélemény, hozzászólás?