(Pál apostolnak a Rómabeliekhez írt levele 8. részének 28. verse) 

A férfi egy nemrég alakult cégnek s egyben a nagy vállalkozásnak lett a munkatársa. Csodálkozott is, hogy protekció nélkül, pályázat útján megkapta az állást. (Életrajzába becsületesen beírta, hogy rendszeresen jár templomba és presbiter.)

Éjt nappallá téve feszült neki új munkájának. Felesége – mint mindig – megértette, hogy eleinte kevesebb órát tölthetnek majd együtt és három kisgyermekükkel. Az ötösben eltöltött idő volt eddig minden szórakozásuk és örömük. Ő ebből most kimaradt. A szükségessé vált nagyobb lakás érdekében vállalta el ezt az átmenetinek vélt időszakot. Így telt el vagy másfél év. Ennek vége felé érezte először, hogy a vele egy szobában, vagy a közelében dolgozó munkatársai elhallgatnak, ha ő belép. Ha fontos aktákat, bizonylatokat, iratokat, szerződéseket akart látni, azt vagy nem találják, vagy azt a megismétlődő választ kapja: Ó azt már régen elintéztük. Vagy: Te vagy a legtapasztaltabb gyakorlati szakember, nézz le a gyártó üzemrészbe, hogyan folyik a termelés; tudod, mindig le vagyunk maradva, jó, ha valaki a körmükre néz. A papírmunkát úgysem szereted, inkább azt végezzük el helyetted.

Éppen karácsony közeledtére készülődtek otthon, amikor közölték vele: sok az üzem ráfizetése. Konvertibilis valutát hozó exportjuk – amiben reménykedtek – nem sikerült. Meg kell értenie: mint új ember, beleesik a tervezett létszámcsökkentésbe. Mint kitűnő szakértő, biztosan máshol is el tud helyezkedni, ehhez minden segítséget megadnak, értse meg és ne haragudjon, áthelyezéssel és ahogy akarja, de…

Néhány hét alatt volt cége áradozóan jó ajánlatával és gyülekezete közösségének baráti segítségével valóban talált állást. Lakásától jóval távolabb, kevésbé hangzatos címmel és több fáradtsággal járó munkával – nagyjából azonos fizetést kapott. Ám, hogy éppen őt tessékelték ki volt munkahelyéről, bármilyen udvariaskodva is, az önérzetét annyira sértette, hogy depresszió szélére sodródott.

Amikor felesége látta egyre romló lelkiállapotát, azzal vigasztalta:

– Most hidd el, kedves, amit hiszel s amit eddig együtt hittünk, hogy „akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra szolgál”.

Ingerülten hárította el felesége szavait:

– Legalább te ne prédikálj, s egyébként is, én nem vagyok Pál apostol, sem a római gyülekezet; annak írta ezt Pál.

Néhány nap múlva olvasta az egyik napilapban, hogy volt munkahelyén, ahonnan kitessékelték, ellenőrök szálltak ki és folyamatos sikkasztást, hűtlen pénzkezelést, okirathamisítást, vesztegetést, csúszópénzekkel való sorozatos visszaélést állapítottak meg, s úgyszólván minden volt munkatársa ellen eljárást indítottak, azon túl, hogy fel is függesztették őket.

A tárgyalásra tanúként őt is beidézték. Rövid időn belül kiderült, hogy valóban nem tudott semmiről. Amikor a vádlottakkal – volt munkatársaival – szembesítették, azok is csak a vállukat vonogatták. Egyikük affélét motyogott: Nem bíztunk benne. A másik: Nem volt haverunk, később került csak közénk. Olyan más volt. A főnök pedig azt vallotta, hogy tulajdonképpen azért vették fel, hogy a hiányt és sok egyebet éppen az ő „zsebébe” rakják, de „valahogy nem jöttek össze a dolgok”. A bíróságról természetesen minden további nélkül elengedték.

Amikor aznap este feleségének mindent elmondott, az előbb sírdogált egy sort, aztán hálát adott Istennek, majd egy ó-héber legendára emlékeztette, amit egyszer lelkészüktől hallottak. Ez pedig arról szólt, hogy az özönvíz előtt, Noé favágó munkatársai, akiket a bárka építésére „szerződtetett”, egyfolytában gúnyolták háta mögött a „bolond hajóst”, aki szárazon, a domb tetején bárkát építtet: ám ha ez a bolondériája és megfizeti, rajtuk ne múljék. De lerészegedtek és kábult dühükben az addig kitermelt góér-fa gerendákat, pallókat és deszkákat össze-vissza vagdalták, fűrészelték és szétszórták a domboldalon, amelyen a bárka épült volna és körültáncolták nagy kurjongatások között.

Amikor Noé ezt megtudta, így kiáltott fel: Hogy engedhetted ezt Uram? – majd a helyszínre sietett. Háromszor járta körül a dombot, ahol az összeszabdalt gerendák, deszkák hevertek szanaszét. Amikor harmadszorra járta körül s alaposan mindent szemügyre vett, ragyogó arccal így szólt a kijózanodott és riadt munkásaihoz:

– Semmi baj fiaim: pontosan méretre szabtatok mindent.

A férfi meghatódva nézett feleségére:

– Úgy látszik, Pálnak lett igaza – mondta, rövid tűnődés után hozzátette – most értem először Luther mondását: Még az ördög is – Isten ördöge.