Ez a parancsolat szintén több, mint a házastársi hűtlenség tiltása. Kiterjed a házasságkötés előtti nemi kapcsolatra is. 

Ide tartoznak azok a tilosba lépések a nemi élet terén, amelyeket annyira igyekszünk jó fényben feltüntetni.

Ide tartoznak a házasság előtti kalandok, „kísérletezések”, magányos szexuális élményszerzések.

Ide tartozik minden szexuális perverzitás – és itt nem szabad szem elől tévesztenünk azt, hogy ha valaki nem is felelős azért, hogy természetellenes hajlamai vannak, de azért már igen, hogy enged-e nekik, vagy sem!

Ide sorolandó az önző házastársi magatartás, és a legtöbb – vagy talán minden – válás is.

Ide tartozik a pornográf irodalom olvasása is, és a tisztátalan fantáziálás.

Jézus maga is rámutatott erre, amikor így szólt: „Én pedig azt mondom néktek, hogy valaki asszonyra tekint gonosz kívánságnak okáért, immár paráználkodott azzal az ő szívében.” (Máté 5:28.)

Éppúgy, ahogy a gyilkosság gondolata Isten előtt már gyilkosságnak számít, a házasság szentségét sértő gondolatok Isten előtt már egyenértékűek a házasságtöréssel. Ez a parancsolat tehát a nemiséggel, Isten nemes és szent ajándékával való bármilyen jellegű visszaélésre vonatkozik.

Áldás, békesség:

Hegedűs Loránt  

Ez a parancsolat nem csupán a tettleges emberölést tiltja. Ha szúrós szemekkel vagy éles szavakkal ölni lehetne, akkor bizony sokan gyilkolnának. Jézus kijelentette, hogy a harag vagy a sértő szavak éppolyan súlyos vétségnek számítanak, mint az ölés, János apostol pedig azt írja, hogy „A ki gyűlöli az ő atyjafiát, mind embergyilkos az…” (1 János 3:15.)

Minden dühkitörés, az indulatosság minden fellobbanása, a szívünk mélyén melengetett sértődött harag, a keserű neheztelés, a bosszúvágy – mindezek egyenlőnek vehetők a gyilkossággal.

Megsemmisítő hatása lehet a rosszindulatú pletykálásnak is. 

Ölni lehet – mégpedig kegyetlenül – a módszeres hanyagsággal. 

Ölni lehet a megvető magatartással és a féltékenységgel.

Igen valószínű tehát, hogy így vagy úgy, mindannyian vétettünk ez ellen a parancsolat ellen.

Áldás, békesség:

Hegedűs Loránt  

„Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr.” (1Kor 13:7)

Az asszony szabadságát élvezve, konyhájában szöszmötölt, amikor meghallotta, hogy a postás levelet csúsztatott a bejárati ajtó postaládájába. Megtörölte kezét és kisietett. Valóban, néhány levelezőlapot talált benne külföldön utazgató barátaiktól; vidéken élő húgától pár sor s egy hivatalos levél a rendőrségtől. Riadtan háromszor is elolvasta a férjének címzett boríték halvány gumi-bélyegzőjén: kerületi rendőrkapitányság. – Uramisten, mit akarhatnak, az ő kiváló dolgozó, többször kitüntetett urától?

Húsz éve voltak házasok, de soha nem bontották fel egymás levelét. Most nagy kísértést érzett, hogy megtegye. Hirtelen ötlettel a telefonhoz lépett és feltárcsázta férje hivatali számát. Tudta, többnyire ő veszi fel. Most is így történt.

– Ne haragudj, hogy zavarlak, de – és megbicsaklott a hangja.

– Mi baj van? – kérdezte kissé ingerülten az ura – csak nem gyulladt ki a ház?

– Nem, de a rendőrkapitányságtól levél jött a számodra.

– Felbontanád?

– Természetesen. Várj, beolvasom.

Amit eddig soha nem tett, ujjával rongyolta fel a borítékot. Elolvasta a szürkés papírt, s a nyugtát kísérő szöveget:

– Ezer Forint büntetés gyorshajtásért. Két hónappal ezelőtti dátummal. Hússzal többel mentél a megengedettnél – mondta az asszony a telefonba, szinte megkönnyebbülten.

– Van mellette fénykép? – csattant fel a férje.

– Nincs, csak bemérési adatok, hely és dátum.

– Ez kevés! Te vagy a jogász a házban. Légy szíves pár soros fellebbezést írni és hangsúlyozni: fényképet, bizonyítékot akarok, velem ne próbálkozzanak. Nyugodtan alá is írhatod a nevemet, vagy ha akarod, írj a nevemben, mint megbízottam. Ajánlva add fel. Egyébként később jövök haza és holnap vidékre kell ismét kiszállnom; sajnálom, hogy az idén erre megy rá a nyaralásunk.

-Sajnos – válaszolt a felesége. – Lélegzetnyi szünet után hozzátette: az ügyedet természetesen elintézem.

– Jó, hogy okos nő a feleségem és jogász is. Köszönöm a megértést és a besegítést s letette a kagylót.

Az asszony még aznap feladta a fellebbezést.

Már-már el is felejtették az ügyet, amikor több hét után megjött a válasz. Ezt a levelet már az asszony bontotta fel, hiszen ó írt a rendőrségnek férje megbízásából.

A levélben nyomatékosan sürgették a büntetés befizetését, ellenkező esetben stb. stb… Fénykép is volt a szöveg mellett. Eléggé elmosódott, de kétségtelenül az ő Wartburgjuk volt, rendszámukkal s a volánnál a férje. Be jól ismerte ezt a kopaszodó, alul kunkori hajú tarkót. Mellette bodros, sötét hajú nő simult a férjéhez. Valami belenyilallt.

Neki sima szőke haja van. Megnézte a gyorshajtás dátumát s odament férje íróasztali naptárához. Arra a napra, sőt a következőre is egy alföldi mezőváros volt beírva hivatalos útként. A fénykép az első napon délután 18.30-kor készült Budapest egy osztottan kétsávos útján.

Lassan visszacsúsztatta a képet a felszólítással együtt a borítékba s férje íróasztalára tette. Pillanatra benézett fia szobájába, az elmélyülten bütykölt a magnóján. Felkuporodott férje bőrfotelébe és görcsösen összekulcsolta kezét. Jegygyűrűje egy idő után a húsába vágott a szorítástól. Erről jutott eszébe az a fehér hajú lelkész, aki eskette őket és az ujjára húzta. Hogy is hívták? Csak nagyon kék szemére emlékezett és meleg hangjára, ahogy útravalónak valami nagyon szépet mondott… a szeretetről, ami mindent remél… Maga sem tudta, meddig ült ott. Fél óráig? Kettőig? Amíg meg nem zörrent az előszoba ajtajában a kulcs, s be nem lépett a férje.

– Mit gubbasztasz itt a sötétben? – felkattintotta a csillárt és párja fölé hajolt, a szokásos villámcsókkal megérintette a haját, mint évek óta mindig, ugyanúgy és ugyanott. Majd íróasztalához lépett. Belekotort a postájába, elsőnek a fényképes borítékot vette kézbe. Sokáig nézte a képet. Majd lezökkent a karosszékébe. Csak percek után fordult a feleségéhez:

– Most mit mondasz, mit feleség és mit javasolsz, mint jogász?

Az asszony férje zavart arcát kutatta és mélyülő barázdás vonásait nézte. Pedig ő is öregszik… szegény… gondolta. Sokára szólalt meg:

– Mint jogász, azt tanácsolom, hogy már holnap add fel a csekket. Mint feleség? … Elkészítem a vacsorát. A fiad is éhes lehet már, lányod is megérkezett az egyetemi előkészítőről. Felállt és kiment a konyhába.

A férfi lassan utánament. Felesége háttal állt neki. Egy üvegtálra rakosgatott valamit. Sokáig nézte asszonya most is lányosan keskeny vállát, szép, hosszú nyakán a finom pihéket.

– Ugye tudod, hogy nagyszerű ember vagy? – majd hozzátette: és csodálatos feleség.

Az asszony nem fordult meg, úgy válaszolt:

– Régen mondtad.

– Akkor most mondom.

– Most?

– Most és mindörökké.

Az asszony megfordult, kezében a tállal és férjére nézett:

– Gyorshajtással?

– Gyorshajtás nélkül.

Hirtelen lehajolt és megcsókolta felesége tálat tartó kezét. Az csak bólintott.

Beléptek az ebédlőbe. Fiuk már a kenyeret vágta fel. Lányuk terített. Amikor észrevették apjukat, anyjukat – mozdulatlanná merevedtek. De anyjuk szeme – csak a szeme – mosolygott; erre felengedtek. Gyorsan és a fiatalok étvágyával asztalhoz ültek. 

Csak akkor csodálkoztak el, amikor apjuk mondta az asztali áldást.

Az ötödik parancsolat még a törvény első táblájához tartozik, amely Isten iránti kötelességeinket határozza meg, ugyanis szüleink – legalábbis kiskorúságunk ideje alatt – Istent és az 

Ő tekintélyét képviselik számunkra. 

Ennek fényében különösen meghökkentő, hogy sok fiatal éppen a saját otthonában a legönzőbb és a legkevésbé figyelmes.

Milyen könnyű hálátlannak és nemtörődömnek lenni, és egyszerű gondatlanságból nem adni meg nekik azt a tiszteletet és szeretetet, amellyel tartozunk? 

Milyen gyakran látogatjuk meg őket vagy írunk nekik? 

Nincs esetleg szükségük anyagi segítségre, amit mi megadhatnánk, és mégsem tesszük?

Áldás, békesség:

Hegedűs Loránt  

A zsidók szombatja és a keresztyének vasárnapja isteni rendelés. Az, hogy hét nap közül egyet különlegesnek tartunk, nem emberi ötlet, vagy társadalmi megegyezés, hanem Isten kifejezett akarata. Márk evangéliumában azt olvassuk, hogy „És monda nékik: A szombat lőn az emberért, nem az ember a szombatért.”. (Márk 2:27.) Isten, az ember Teremtője, amikor a szombatot elrendelte, figyelembe vette, hogy mire van az embernek szüksége. Tudta, milyen fontos számunkra a testi-lelki felfrissülés, pihenés, valamint az, hogy Istent imádhassuk. A szombatnap tehát a pihenés és az imádat napja.

A parancsolat szerint hat napon át kell dolgoznunk, a hetedik napot pedig pihenésre kell szánnunk. Kötelességünk gondoskodni arról is, hogy azok, akik környezetünkbe tartoznak (pl. családunk tagjai, vagy azok, akik valamilyen szolgálatot teljesítenek nekünk), szintén szabadnapot élvezhessenek, és alkalmuk legyen Istent imádni.

A vasárnap szent nap, amelyet Isten számára kell félretennünk. Az Úr napja, nem a mi napunk. Ezért úgy kell eltöltenünk, ahogy ő akarja, nem ahogy mi. Őt kell szolgálnunk és imádnunk, nem pedig a saját önző élvezeteinkbe, kedvteléseinkbe merülnünk.

Áldás, békesség:

Hegedűs Loránt  

Isten neve Isten lényegét jelenti. A Bibliában igen sok felszólítást találunk arra, hogy tartsuk tiszteletben Isten nevét. Az Úrtól tanult imádságban talán vasárnapról vasárnapra elmondjuk, hogy „szenteltessék meg a Te neved”. Isten nevét azonban megszentségtelenítheti a fegyelmezetlen beszédstílus, és bizony nem ártana, ha időnként leltárt tartanánk szókincsünkben, és kiselejteznénk ami nem oda való. 

Mindenesetre nem csupán szavak kérdése, hogy Isten nevét hiába vesszük-e ajkunkra, hanem gondolataink és tetteink is közrejátszanak ebben. Ha magatartásunk nem áll összhangban hitünkkel, ha „vizet prédikálunk és bort iszunk”, akkor hiába vesszük ajkunkra Isten nevét. Ha Istent Urunknak nevezzük, de nem engedelmeskedünk neki; visszaélünk a nevével. Ha Istent „Atyánk”-nak szólítjuk, ugyanakkor tele vagyunk aggodalommal és kétségekkel, akkor megtagadjuk az ő nevét. Vagyis, ha szavaink és tetteink nem állnak összhangban egymással, hiába mondjuk ki Isten nevét. Ez nem más, mint képmutatás, álszenteskedés.

Áldás, békesség:

Hegedűs Loránt