Általános szerződési feltételek
Kérjük, hogy csak akkor vegye igénybe szolgáltatásainkat, amennyiben az Általános Szerződési Feltételek minden pontjával egyetért, és kötelező érvényűnek tekinti magára nézve. Jelen dokumentum nem kerül iktatásra, kizárólag elektronikus formában kerül megkötésre (nem minősül írásba foglalt szerződésnek), magatartási kódexre nem utal.
Alapvető rendelkezések
A webáruházban történt vásárlással, az oldalon vásárló személy (továbbiakban: Vevő) elfogadja az Általános Szerződési Feltételek tartalmát, szerződés jön létre közötte és a webáruházat üzemeltető cég között.
A jelen Szabályzatban nem szabályozott kérdésekre, valamint jelen Szabályzat értelmezésére a magyar jog az irányadó, különös tekintettel a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény („Ptk.”) és az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény vonatkozó rendelkezéseire. A vonatkozó jogszabályok kötelező rendelkezései a felekre külön kikötés nélkül is irányadók.
Jelen rendelkezések hatálya a vásárlás pillanatától kezdődik és a szavatosság lejártakor ér véget.
Eladó adatai:
Cégnév: Budapest-Szabadság téri Református Egyházközség (továbbiakban: Üzemeltető, Szállító, Vállalkozó)
Székhely: 1054 Budapest, Szabadság tér 2.
Adószám: 19818214 -1- 41
Bankszámlaszám: OTP Bank – 11705008-20122762
Telefonszám: +36 1 31 21 871; +36 1 311 8695
E-mail: konyveshaz@hazateres.hu
A szerződés létrejötte
A Szállító online áruházában, a vásárlás elektronikus formában leadott megrendeléssel lehetséges a jelen Általános Szerződési Feltételek-ben (továbbiakban: ÁSZF) meghatározott módon. Az áruház szolgáltatásait bárki jogosult igénybe venni regisztráció nélkül, amennyiben elfogadja az ÁSZF-ben foglaltakat. A Szállító webáruházában eladásra kínált termékek és szolgáltatások képezik a Vállalkozó és a Vásárlók közötti szerződés tárgyát. A vásárolni kívánt termékek tulajdonságait és jellemzőit a konkrét termék vagy szolgáltatás leírásában találja meg részletesen. Az ismertető leírás esetleges pontatlanságáért nem vállalunk felelősséget, a feltüntetett képek helyenként illusztrációk.
A vételár mindig a kiválasztott áru mellett feltüntetett bruttó ár. Intézményünk nem tartozik ÁFA körbe, így a nettó és bruttó árak megegyeznek. A vételárak tartalmazzák a csomagolás költségét, a házhozszállításét azonban nem. A feltüntetett árak nem minősülnek közvetlen árajánlattételnek, az esetleges elírásokból eredő károkért vállalkozó nem vállal felelősséget.
A megrendelt termékeket személyesen előre egyeztetett időpontban és helyen tudja átvenni, kiszállítás választása esetén azokat térítés ellenében kiszállítjuk Önnek. Az aktuális szállítási feltételek és díjak a megrendelés során, a pénztár oldalon kerülnek feltüntetésre. A szállítást a szállító partnere végzi, akit szabadon, megbízással kér fel a szállítás teljesítésére. A Vásárló a megrendelés elküldésével jelzi vásárlási szándékát. A megrendelés az elektronikusan történő visszaigazolás után tekinthető véglegesnek. A szerződés, illetve a szerződéskötés nyelve: magyar.
A vásárlás menete
1. Kosár összeállítása
A vásárlás első lépése a megvásárolni kívánt termék kosárba helyezése a darabszám megadása után a “Kosárba teszem” gombbal. A termékek kosárba helyezése után a “Kosár” gombra kattintva láthatjuk kosarunk összesítését.
A mennyiségi változtatásokat az új darabszám megadása után a mellette található lila „Kosár frissítése” gombra kattintva véglegesíthetjük, míg ha valamely tételt törölni szeretnénk, azt a piros eltávolítás gombra kattintva tehetjük meg.
2. Szállítási mód megadása
Két szállítási mód közül választhat:
Személyes átvétel esetén nincs plusz költsége a Vásárlónak.
Szállítás futárszolgálattal, amely plusz költséggel járhat a Vásárlónak. A költség mértéke a csomag súlyától változhat.
Amennyiben a futárszolgálattal való szolgáltatás igénybevétele során a csomag hibásan, sérülten érkezik a futárszolgálat képviselőjével azonnal jegyzőkönyvet kell felvenni. Kérjük, átvételkor ellenőrizze a csomag épségét!
Ha kiválasztotta a szállítás módját, a „Tovább a pénztárhoz” gombra kell kattintani.
3. Számlázási, szállítási cím, és a fizetés módjának megadása
A számlázási adatoknál kötelezően kitöltendő adatok:
Vezetéknév
Keresztnév
Irányítószám
Város
Utca, házszám
Telefonszám
Email cím
Amennyiben a szállítási cím nem egyezik meg a számlázási címmel, lehetősége van ezt is megadni.
A rendelés tartalmának összesítése alatt még lehet változtatni a szállítási módon, majd a fizetési módját lehet kiválasztani. Négyféle fizetési mód közül tud választani a Vásárló.
Személyes átvétel esetén, készpénzes fizetés az átvételkor.
Közvetlen banki átutalás, melynek teljesülése után kerül feladásra a csomag.
Utánvétes fizetés, amikor a futárszolgálat munkatársánál készpénzben, vagy bankkártyával fizethet. Jelenleg ez a fizetési mód nem elérhető! A csomagját csak ezután tudja átvenni. Ezen fizetési mód plusz költséggel járhat a Vásárlónak, amely plusz költséget a rendszer automatikusan hozzáadja a végösszeghez.
Online bankkártyás fizetés. Az online bankkártyás fizetések a Barion rendszerén keresztül valósulnak meg. A bankkártya adatok a kereskedőhöz nem jutnak el. A szolgáltatást nyújtó Barion Payment Zrt. a Magyar Nemzeti Bank felügyelete alatt álló intézmény, engedélyének száma: H-EN-I-1064/2013.
Ha bármiféle egyéb megjegyzést szeretne hozzáfűzni a megrendeléshez, úgy azt a „Rendelés jegyzetek” részben megteheti.
3. Megrendelés elküldése
A megrendelés véglegesítése előtt a „Vásárlással kapcsolatos megerősítések” résznél a Vásárlónak kötelezően el kell fogadni az Általános Szerződési Feltételeket, illetve az Adatkezelési tájékoztatót. Mind a két esetben egy négyzet kipipálva fogadhatják el ezeket.
Ezután, a „Megrendelés elküldése” gombra kattintva tudja a Vásárló a vásárlást véglegesíteni.
Bankkártyás fizetés esetén átirányítjuk a Barion biztonságos fizetést garantáló oldalára, ahol a fizetést megteheti. A megadott számlázási adatokkal elektronikus visszaértesítő generálódik, amely alapján a rendszer emailben küld értesítést a Vásárló felé. Az áru kiszállítása a kifizetést követően 2-3 napon belül történik.
4. Visszaigazolás
A megrendelést beérkezését követően emailben értesítjük a Vásárlót a megrendelés tényéről. Kérjük, hogy a spam mappát is figyelje, ne csak a beérkezett üzeneteket. Ha a rendeléstől számítva 1 napon belül nem kapna emailt, a konyveshaz@hazateres.hu email címen kérjük, jelezze ezt felénk!
A regisztráció során tévesen és/vagy pontatlanul megadott adatokra visszavezethető szállítási késedelemért, illetve egyéb problémáért, hibáért semminemű felelősség nem terheli a Szállítót.
Bizonyos termékek esetén előfordulhat időnként, hogy 1-2 hétre tolódik a szállítás ideje. Ebben az esetben értesítjük a megrendelőt erről a tényről.
Jótállás és szavatosság
Ha az átvett árucikk hibás, vagy a szállítás során megsérült, azt a Vállakozó díjmentesen kicseréli. Amennyiben erre bármely okból nincs lehetőség, a kifizetett vételárat visszafizeti.
A nem rendeltetésszerű használatból eredő hibák esetén a szavatossági igény nem érvényesíthető.
Termékreklamációt a Vevő köteles a kapcsolati menüpont alatti elérhetőségeken a lehető leghamarabb a Vállalkozó tudomására hozni. A Vevő kötelessége a szerződés megkötésének bizonyítása a Válallkozótól kapott számlával. A Vállalkozó ekkor a Vevőt az érintett termék visszaküldésére kéri, majd a Vevő kérésének megfelelően a terméket kicseréli és díjmentesen visszajuttatja, vagy az összeget haladéktalanul a Vevő számára visszatéríti.
A Vállalkozó további szavatossági és jótállási felelősségére a Polgári törvénykönyvről szóló, többször módosított 1959. évi IV. törvényben és az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX.22.) számú kormányrendeletben foglalt mindenkor hatályos rendelkezései az irányadók.
Adatszolgáltatás, megosztás harmadik fél felé
A Hegedűs Loránt Könyvesház a futárszolgálattal való rendelés esetén harmadik személyeknek az Ön személyes adatait továbbíthatja, csak, és kizárólag a szállítás teljesítése végett.
A vásárlástól való elállás joga
A fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II.26.) Korm. rendelet szabályozása értelmében Felhasználó a megrendelt termék kézhez vételétől számított 14 napon belül indoklás nélkül elállhat a szerződéstől, visszaküldheti a megrendelt terméket.
Ebben az esetben a termék árát és a hozzá kapcsolódó szállítási költséget (nem a visszaküldés költségét) vissza kell téríteni a Vásárlónak az elállás bejelentésétől számított 14 napon belül. Itt fontos megjegyezni, hogy a webáruháznak visszatartási joga van. Ez azt jelenti, hogy a webáruház a termék árát és a szállítási költséget visszatarthatja mindaddig, amíg vagy a termék visszaérkezik hozzá vagy a Fogyasztó kétséget kizáróan tudja bizonyítani például egy feladóvevénnyel, hogy a terméket visszaküldte a webáruháznak.
A Vevő az átvétel dátumát a postai csomagjegyzék, illetve a futárszolgálat szállítójegyzéke alapján tudja igazolni. Az esetleges sérülések, rongálódások során az eladó követelheti az áru nem rendeltetésszerű használatából eredő kárának megtérítését.
Amennyiben a Vevő a vásárlástól való elállási jogával élni szeretne és ezt a Kapcsolat menüpontban közölt elérhetőségeken a Vállalkozó tudomására hozta, a Vállalkozó köteles a Vevővel kapcsolatba lépni és a lehető leggyorsabban eljárni.
Panaszkezelés
Webáruházunk célja, hogy valamennyi megrendelést megfelelő minőségben, a megrendelő teljes megelégedettsége mellett teljesítsen. Amennyiben a Vásárlónak mégis valamilyen panasza van a szerződéssel vagy annak teljesítésével kapcsolatban, úgy panaszát az „Impresszum” menüpontban megadott e-mail címen, vagy levél útján is közölheti.
Az írásbeli panaszt a Vállalkozó 30 napon belül írásban megválaszolja. A panaszt elutasító álláspontját megindokolja. A panaszról felvett jegyzőkönyvet és a válasz másolati példányát öt évig megőrzi a Vállalkozó, és azt az ellenőrző hatóságoknak kérésükre bemutatja.
Tájékoztatunk, hogy a panasza elutasítása esetén panaszát hatósági vagy békéltető testület eljárását kezdeményezheti, az alábbiak szerint.
A Vevő panasszal fordulhat a fogyasztóvédelmi hatósághoz. A fogyasztóvédelmi hatóság kijelöléséről szóló 387/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet szerint közigazgatási hatósági ügyekben első fokon a járási hivatal, illetve a megyeszékhely szerinti járási hivatal, másodfokon országos illetékességgel a Pest Megyei Kormányhivatal jár el. A járási hivatalok elérhetőségei: https://jarasinfo.gov.hu
A Vevőnek panasza esetén lehetősége van békéltető testülethez fordulni, melyek elérhetőségei itt találhatóak: http://www.fogyasztovedelem.kormany.hu/node/8579
A békéltető testület hatáskörébe tartozik a fogyasztói jogvita bírósági eljáráson kívüli rendezése. A békéltető testület feladata, hogy megkísérelje a fogyasztói jogvita rendezése céljából egyezség létrehozását a felek között, ennek eredménytelensége esetén az ügyben döntést hoz a fogyasztói jogok egyszerű, gyors, hatékony és költségkímélő érvényesítésének biztosítása érdekében. A békéltető testület a Vevő vagy a Vállalkozó kérésére tanácsot ad a Vásárlót megillető jogokkal és a Vállalkozót terhelő kötelezettségekkel kapcsolatban.
Online adásvételi vagy online szolgáltatási szerződéssel összefüggő határon átnyúló fogyasztói jogvita esetén az eljárásra kizárólag a fővárosi kereskedelmi és iparkamara mellett működő békéltető testület illetékes.
A Vevő panasza esetén igénybe veheti az Uniós online vitarendezési platformot. A platform igénybe vétele egy egyszerű regisztrációt igényel az Európai Bizottság rendszerében, ide kattintva. Ezt követően pedig bejelentkezés után nyújthatja be panaszát a fogyasztó az online honlapon keresztül, amelynek címe: https://ec.europa.eu/odr
A Vállalkozót a békéltető testületi eljárásban együttműködési kötelezettség terheli. Ennek keretében köteles a válasziratát megküldeni a békéltető testület számára és a meghallgatáson egyezség létrehozatalára feljogosított személy részvételét biztosítani. Amennyiben a vállalkozás székhelye vagy telephelye nem a területileg illetékes békéltető testületet működtető kamara szerinti megyébe van bejegyezve, a vállalkozás együttműködési kötelezettsége a fogyasztó igényének megfelelő írásbeli egyezségkötés lehetőségének felajánlására terjed ki.
Budapest, 2021. február 12.